Ez a történet is úgy kezdődött, mint a többi orvoslátogatás. A 16 éves Mitchell elég levertnek érezte magát, és megkérte az apukáját, hogy vigye el őt az orvoshoz.
Miután a doktor megvizsgálta, sokkoló eredményre jutott. A lány tüdejének kétharmadát beterített egy rákos burjánzás és a tüdejének egyik fele már összeomlott.
A sokkoló hír feje tetejére állította a család életét. A diagnózis után apa és lánya csendben tologatták az ételt tányérjukon a kórház menzájában, tudva, hogy a következő hetekben, hónapokban, években is itt fognak enni.
Valahogy mégis meg kellett beszélni, hogy mi történt, mi történik most és mi fog ezután… Az apuka vett két tollat egy közeli indián boltban, az egyiket a lányának adta, a másikat megtartotta.
Az ebéd alatt sok mindenről beszéltek. Bátorságról, a tollról, hogy mit szimbolizál, szeretetről, a betegségről. De leginkább a bátorságról. Sírtak egymás karjaiban, és megígérték, hogy akármi is történik, bátrak maradnak.
Az elkövetkező években az apa, Tom, minden szabad percében a lánya mellett volt, míg ő küzdött a betegséggel, gyógyszereket szedett, sugárkezeléseket kapott és vérátömlesztést. Nem sokkal a kemoterápia után a lány szíve elkezdett összeomlani. De bátor maradt, és küzdött tovább.
Tom leírta, hogy mit történt ezután:
“Hogy lehettem elég bátor, hogy beszéljek a lányommal a halálról, a betegségéről? Hallottam valamikor egy idézetet: Tud-e egy férfi bátor lenni, miközben fél? Csak ekkor tud bátor lenni!
Amikor megejtettük ezt a beszélgetést, hiszen muszáj volt, akármilyen hihetetlennek hangzik, ez volt életem legszebb, legvarázslatosabb és leginspirálóbb beszélgetése. Mégis egy olyan beszélgetés, amit remélem senkinek nem kell átélnie!
Még mindig bátor vagy, apa? – kérdezte a lányom. Ekkor a szemébe néztem. Mélyen és sokáig. Még mindig bátorságot és elszántságot láttam bennük, meg fáradtságot. Olyan sokáig harcolt már annyira bátran. Ekkor elkezdtem felismerni valamit. Sosem mondta magának, sosem beszélt a saját bátorságáról. Mindig csak nekem mondta, hogy nekem kell bátornak lenni…”
Mitchell pár napra rá a betegség következményeként elhunyt.