2024-11-15 10:05:40

Bevásárlás közben voltam fültanúja, hogy ki akart oktatni a pénztáros egy nagymamát, de a nagyi úgy helyre tette, hogy még én is csak pislogtam!

idosnopenztaros 640x381

Bevásárlás közben voltam fültanúja, hogy ki akart oktatni a pénztáros egy nagymamát, de a nagyi úgy

helyre tette, hogy még én is csak pislogtam!

„Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy

inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. 

Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog. 

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött

eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének”.  

Elgondolkodtam. És szépen mesélni kezdtem a pénztárosnak, hogyan is volt a “mi időnkben”: 

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból

visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig

újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben. 

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk

a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk

kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben. 

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen

szárítottuk, nem pedig egy 240 voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi

időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De

a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben. 

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába. 

Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben. 

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.  

Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxiszolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát. 

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak  mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak idején? „