Olga Zakrevska 1986. április 11-én jött a világra Pripjatyban, Csernobil közvetlen szomszédságában, egy
településen, ahol korábban 50 ezer ember élt. Az itt lakók nagy része az atomerőmű dolgozói közül került
ki, beleértve Olga édesapját is, aki a nukleáris energia szakértője volt. Az élet első 15 napját, az április 26-i
tragikus napon bekövetkező robbanásig, Pripjatyban töltötte.
Azonban, édesapja előrelátó lépésének köszönhetően, ő és családja még a katasztrófa napján elhagyta a
várost, és egy évig családi barátoknál maradtak Kijevben. Az, hogy a ma 35 éves Olga ezt túlélte,
valószínűleg e gyors döntésnek köszönhető.
Csernobil mégsem hagyta el teljesen. Az ott történtek állandóan jelen vannak életében, hiszen gyerekként
a szorongás és aggodalom légkörében nőtt fel, amikor édesanyja megpróbálta feldolgozni a rájuk zúdult
tragédiát. Olgának a katasztrófa után, új otthonukban, a társadalmi előítéletekkel is szembe kellett néznie.
Sok szülő tartott attól, hogy Olga és idősebb bátyja radioaktív sugárzást bocsát ki, és ezért nem hagyták a
gyermekeiket velük játszani.
Felnőttként a fotózás jelentette számára a gyógyírt és a megnyugvást.
Olga azokat a családokat keresi fel és fotózza, akik szintén a csernobili katasztrófa árnyékában élnek, és
akik a saját módszereikkel próbálják feldolgozni a rájuk nehezedő traumát. Olga személyes kötődése a
témához erőteljesen jelen van a munkájában, és folyamatosan keresi a kapcsolatot azokkal az emberekkel,
akik a szülei barátai, kollégái voltak, és akik 1986-ban Csernobilban dolgoztak. Ez a kapcsolat nemcsak a
múltbéli események feldolgozását segíti, de általa valamilyen módon még mindig kapcsolódik ahhoz a
világhoz, amelyben született.
A maszk valószínűleg az átélt események művészi megjelenítését szolgálja. Ha leveszi, így néz ki a civil életben:
Csak „Csernobili babának” hívják azt a férfit, aki a robbanás napján született. Mutatjuk hogyan néz ki ma:
Olekszij Sztarinyetsz egyedülálló születésnapi dátummal rendelkezik, hiszen 1986. április 26-án, pontosan
a csernobili robbanás napján látta meg a napvilágot egy Kijevtől nem messze fekvő kisvárosban. E sajátos
tény miatt ma is gyakran „Csernobili babának” emlegetik, amikor a születése napjára kerül a szó. Olekszij
édesanyja és nagymamája már a robbanást követő első napon tudomást szereztek a katasztrófáról. Az a
kórházi szoba, ahol Olekszij született, a robbanás napján több alkalommal került kitakarításra, az
ablakokat pedig hermetikusan lezárták. A szülei mindig aggodalommal tekintettek a csernobili katasztrófa
egészségre gyakorolt hatásaira, hiszen csupán 250 kilométerre éltek a veszélyes területtől.
Mégis, Olekszij nem tekinti magát „csernobili gyereknek”, vagyis nem gondolja, hogy élete a katasztrófa
miatt valamilyen furcsa vagy különös lenne. Soha nem látogatott el Pripjatyba, és a csernobili erőművet
sem kereste fel, bár bevallása szerint szeretne egyszer eljutni oda. Olekszij úgy véli, hogy személyes
életére nem gyakorolt hatást a csernobili tragédia, és továbbra is optimistán látja a nukleáris energiát.
Meggyőződése, hogy a nukleáris energia, ha megfelelően kezelik, környezetbarát és biztonságos
energiaforrás lehet. Olekszij számára a helyzetnek vannak előnyei is – például a barátai soha nem felejtik
el a születésnapját, hiszen ez a nap örökre összeforrt a csernobili tragédiával.