A férjem vidéken született és nőtt fel. Egy éve vagyunk együtt. Michal jó, szorgalmas fiú, és jól kijövünk egymással.
Az egyetlen dolog, ami megzavarja békés családi életünket, a rokonai, Michal és én pedig az én lakásomban lakunk. Amióta a férjem hozzám költözött, a házam az összes rokonának szállodája lett. Eleinte hallgattam, azt gondoltam, hogy nincs ezzel semmi baj, ha segítünk a rokonainak.
De az elmúlt évben mindenki eljött hozzánk látogatóba – különböző nagybácsik és nagynénik, unokaöccsök és unokahúgok, unokatestvérek és így tovább. A férjem csak széttárja a kezét: – Hát, hogyan utasíthatnám vissza a rokonokat? Ugyanakkor senki sem hív fel és kér engedélyt.
Egyszerűen csak üzenetet küldenek a férjnek: “Mindjárt ott leszünk”, és néhány órával később megjelennek a küszöbön. Igen, tudom – magam is bűnös vagyok, azonnal le kellett volna állítani az ilyen vendégek érkezését, de kényelmetlenül éreztem magam.
Nemrég pedig megérkezett a férjem nagynénje, és elkezdte mondani, hogy a lánya bekerült az egyetemre, és be kellene fogadnunk. A férjem behívott a konyhába, és elkezdte mondani, hogy nagyon tiszteletlen lenne visszautasítani, mert ő a vér szerinti nagynénje, és az unokatestvéréről van szó.
De amikor megkérdeztem Michaelt, hogy mikor beszélt utoljára ezzel az unokatestvérrel, nem emlékezett. Nem is gondolkodtam rajta, rögtön nemet mondtam. A férjemet nagyon felzaklatta a visszautasításom.
És másnap az anyja eljött a férjemért – Egy családi megbeszélésen úgy döntöttünk – ha nem ismersz el minket a családodnak, akkor a fiam sem jelent számodra senkit. Ezért viszem magammal – gondoskodó rokonok között fog élni.
A férjem elment összepakolni a dolgait – De ha meggondolod magad, és elfogadod az unokahúgodat, minden rendben lesz. Gondold meg – csuktam be mögöttük az ajtót azzal a szándékkal, hogy elválok tőlük. A mi családunk csak ő és én vagyunk. És ha ő ezt nem érti meg, akkor jobb, ha most szétválunk.