„Nem volt időnk felkészülni erre a tragédiára.”
Nyertes Zsuzsáék családjában mindenki rendkívül kötődik a többiekhez. Ha náluk egy gyermek felnő,
akkor sem feledkezik meg a szüleiről, nagyszüleiről, testvéreiről – az unokák is ezt a példásan nagy
szeretetet látva nőnek fel. A színésznő édesapja igen erős motorja volt a családnak, épp ezért volt váratlan
halála óriási trauma és veszteség a szeretteinek.
Bár eltelt némi idő azóta, hogy Nyertes Zsuzsa édesapja örökre lehunyta a szemét, ám ő mégsem képes
könnyek nélkül beszélni róla. A máskor csupa mosoly előadóművész most kisírt szemmel próbálja
szavakkal felidézni az imádott édesapjával kapcsolatos emlékeit – írja a Hot! sztármagazin nyomán a
Vasárnap Reggel legutóbbi száma.
– A leghűségesebb férj, a legjobb apa és a legkedvesebb nagypapa volt! – kezdte a színésznő. – Hárman
vagyunk lányok, és bár imádott minket, sóvárgott egy trónörökös után. Megkapta: az első unokája fiú lett,
akit még négy követett, a három lány mellett. Gyerekkorunkban sokat dolgozott, de hétvégéken örömmel
játszott velünk: kártyáztunk, társasoztunk. Aztán felnőttünk, saját életünk-családunk lett, ám továbbra is
mindig számíthattunk rá. Először nem örült, hogy én színésznő lettem, orvosnak szánt, ami ő szeretett
volna lenni. Később, látva a sikereimet, nagyon büszke lett, minden premieremen ott tapsolt. Mivel egy
szempillantás alatt halt meg, nem volt időnk felkészülni erre a tragédiára. A pacemakere korábban kétszer
is megmentette az életét; harmadjára nem sikerült…
Utolsó élmények
Zsuzsi szerint Isten akarta, hogy az édesapjának még legyenek csodás úti élményei. – Tavaly kétszer is járt
Amerikában. Először nyáron, amikor mind a tizenhatan együtt vakációztunk az óceánnál: apu a nyolc
unokájával együtt bolondozott a vízben meg a parton! Én a novemberi szülinapja apropóján egy krétai
vakációval leptem meg, amire anyuval mentek el, majd az év végén újra az USA-ba utaztak, ahol
Juditéknál ünnepelték a karácsonyt.
„Én csak kétszer láttam sírni”
Az aktív éveiben mérnökként, később igazságügyi szakértőként dolgozó Nyertes Antal – akit a felesége
Tonesznek, a barátai pedig Tóninak becéztek – élete nyolcvannyolcadik évében távozott. Idős kora dacára
remekül tartotta magát, minden értelemben.
– Szilveszterkor még megtáncoltatott! – merengett Zsuzsa. – Tizenkét évesen, a háborúban vesztette el az
apját és a nővérét, az édesanyja 35 évesen egyedül maradt vele és a bátyjával, a halála napjáig csak nekik,
értük élt. Ettől lett apu is annyira családcentrikus. Túl hamar lett felnőtt, de mindig erősnek mutatta magát.
Az unokái azt mondták róla: „Nagypapi sose fog meghalni, túl erős!” Én csak kétszer láttam sírni: egyszer
az édesanyja temetésén, másodszor a 70. szülinapján, amikor elénekeltem neki Az én jó apámnál nincs
jobb a világon kezdetű dalt. Hat éve váratlanul kórházba került, de hamar felépült. A karanténidőszakot
remekül viselte, még örült is, hisz az elmúlt három hónapban naponta láttak anyuval Andi húgomat és
engem. Előző nap mindig megbeszéltük, mit kell venni, mi legyen ebédre, és másnap ott volt minden a
küszöbükön. Apunak a libamáj volt a fő kedvence, a karantén alatt négyszer is sütöttem neki, imádta! A
tragédia napján kértem anyut, hogy adja át a telefont apunak, de ő épp vacsorázott, és azt üzente, hívjam
később. Erre már nem került sor. Alig egy óra múlva anyu hívott, és zokogva közölte, hogy apu nagyon
rosszul lett, a mentők épp akkor érkeztek meg. Rossz előérzettel ugrottam be a párom mellé a kocsiba;
percek alatt ott voltunk, sajnos mégis elkéstünk.
„Még kicsit együtt lehettünk”
Mire Zsuzsáék megérkeztek, már rendőrök is voltak a helyszínen. Kiderült: közvetlenül a halála előtt Tóni
bácsi a háza előtt füvet nyírt, és éppen szót váltott egy járókelővel, amikor összeesett. Az idegen férfi
azonnal hívta a mentőket, akik perceken belül kiértek, és megkezdték az újraélesztést, de fél óra elteltével
sem jártak sikerrel.