Néhány éve költözött az Úr országába Bogdán László, Cserdi cigány polgármestere. A dolognak óriási visszhangja volt, emberek százezrei gyászolták, siratták akkor. Nem olyan véget ért, mint amilyent megérdemelt volna, az biztos. Meghúzkodta az élet, sok gyalázatot, árulást, aljas támadást kellett elviselnie az utolsó éveiben is és voltak, akik csúnyán ki is használták őt. De csak ment előre, mosolygott és ékes magyarsággal hirdette… Mit is? Elsősorban is épp a magyarságát. A cigány-magyarságát.
Jussanak majd eszünkbe például akkor a szavai, amikor választások lesznek és a régi jó szokások szerint viszik majd a cigány lakosság egy részét az urnákhoz leszavaztatni pörköltért, krumpliért, tésztáért, esetleg egy kis baksisért. Mert mit is mondott Bogdán László cigány emberként erről?
“Ha arra keressük a választ, hogy miért van a cigányok között olyan sok pörköltös ember, akkor először is jó, ha tudjuk, hogy mekkora úr tud lenni a szükség. Nem ezeknek az embereknek a szégyene az, hogy oda szavaznak, ahol enni kapnak.”
És ugye, hogy ebben is mennyire igaza volt?
Már több év telt el a halála óta és már meg sem említik a médiák, szóra sem méltatják a korábbi „nagy politikus” barátok. Elkezdték elfelejteni. Jómagam már többször leutaztam a sírjához, az irodám vitrinjének tetejéről az ő portréja tekint körbe, asztalomon pedig Bárdosi Attila részben Laciról szóló könyve, a ’Csak egy cigány-csak egy disszidens’. Sokszor olvasgatok idézeteket tőle és tanulok a soraiból. Mert ő többet érdemel annál mint, hogy csak úgy hagyjuk elfeledni. Nem is hagyjuk. Ugye nem?